I. A misszióról szóló legfontosabb dokumentumok

AD GENTES (II. Vatikáni Zsinat, 1965)

• AG 35-36-37 „Az egyház a maga egészében misszionáriusi hivatás hordozója, és az evangélium hirdetése Isten népének alapvető kötelessége; a zsinat tehát mindenkit felszólít komoly benső megújulásra: ébredjen rá arra, hogy felelős az evangélium terjedéséért, ezért vegye ki részét a pogány népeknél folyó missziós munkából.

• Minden hívő az élő Krisztus tagja; a keresztség, a bérmálás és az eucharisztia által Krisztusba épült és hozzá hasonlóvá vált. Ezek alapján kötelessége a hívőknek együttműködni Krisztus testének gyarapításában és elterjesztésébe, hogy ezt a testet mielőbb elvigyék a teljességig. Ezért az egyház minden gyermeke legyen teljes tudatában annak, hogy felelő a világért, ápolja magában az igazi katolikus érzést és segíts az evangelizáció művét. (AG 36.)

• A megújulás kegyelme csak akkor növekedhet a közösségekben, ha szeretetüknek határait mindnyájan az egész földkerekségre terjesztik ki: ha  a távollevőkről épp úgy gondoskodnak, mint saját tagjaikról. (AG 37.)

Evangelii nuntiandi (Evangelizáció a modern világban, 1974)

• EN 14. Ami pedig minket magunkat illet, nagy örömünkre és vigasztalásunkra szolgált, amikor az 1974. októberi püspöki szinódus végén ezt a nyilatkozatot hallhattuk: „Ismételten is hangsúlyozni akarjuk, hogy az egyháznak első és magától értetődő feladata hirdetni az evangéliumot minden embernek”[36].Ezt a hivatást, ezt a küldetést a mai társadalmi átalakulások is égetően sürgetik. Az evangelizáció tehát az egyház különleges isteni ajándéka és hivatása; benne maga az egyház tükröződik vissza. Az egyház létjogosultságát éppen az evangelizáció adja: vagyis, hogy Isten szavát hirdesse, tanítsa, a kegyelem közvetítője legyen Isten és ember között, a bűnösöket Istenhez visszavezesse, Krisztus áldozatát pedig minden időkre megjelenítse a szentmisében, mely halálának és dicsőséges feltámadásának emlékezete.”
• EN 41. Az egyház szemében a legelső evangelizációs eszköz híveinek őszintén keresztény élete, szoros egységben Istennel, akire teljesen ráhagyatkoznak; másokat szolgáló, áldozatos magatartásuk. Tavaly, világiak egy csoportja előtt mondottuk: „A mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanúk is”

Evangelii gaudium (Az evangélium öröme, 2012)

• Jézus Krisztussal mindig megszületik és újjászületik az öröm. Ebben a buzdításban a keresztény hívekhez szeretnék fordulni, hogy meghívjam őket egy olyan új evangelizáló korszakra, amelyet ez az öröm jellemez, és irányt mutassak az Egyház útjának a következő évekre. (Ferenc pápa bevezetője)
• EG 11. A megújított igehirdetés a hívőknek – még a langyosaknak és a hitüket nem gyakorlóknak is – felkínálja a hit új örömét és az evangelizáló termékenységet. Középpontja és lényege mindig ugyanaz: Isten, aki a meghalt és feltámadott Krisztusban kinyilvánította mérhetetlen szeretetét. Ő mindig megújítja híveit, bármilyen öregek legyenek is, „új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el” (Iz 40,31). Krisztus „az örök evangélium” (Jel 14,6), ő „ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13,8), ám gazdagsága és szépsége kimeríthetetlen. Ő mindig fiatal, és az újdonság szüntelen forrása. …..
  Jézus Krisztus képes áttörni a mi unalmas sémáinkon is, amelyekbe megpróbáljuk bebörtönözni őt, és meglep a maga folytonos isteni kreativitásával. Minden alkalommal, amikor igyekszünk visszatérni a forráshoz és megpróbáljuk visszanyerni az evangélium eredeti frissességét, új utak, kreatív módszerek, más kifejezési formák, beszédesebb jelek és a mai világ számára megújult jelentésű szavak tárulnak fel. Valójában minden hiteles evangelizáló cselekvés mindig „új”.

Záródokumentum (2025)

• ZD 32. A szinodalitás nem öncél, hanem azt a küldetést célozza, amelyet Krisztus az egyházra bízott a Lélekben. Az evangelizálás „az egyház lényegi küldetése […], a kegyelem, és az egyház saját hivatása, mélységes identitása” (EN 14). Mindenkihez közeledve, különbségtétel nélkül, prédikálva és tanítva, keresztelve, az eucharisztiát és a kiengesztelôdés szentségét ünnepelve minden helyi egyház és az egész egyház konkrétan válaszol az Úr azon parancsára, hogy hirdesse az evangéliumot minden népnek (vö. Mt 28,19–20; Mk 16,15–16). A szinodalitás – azáltal, hogy nagyra értékeli az összes karizmát és szolgálatot – lehetôvé teszi Isten népe számára, hogy mindenhol és mindenkor hirdesse az evangéliumot és tanúságot tegyen róla a nôk és férfiak elôtt, s így Isten akarata szerint a Krisztusban való testvériség és egység „látható szentségévé” (LG 9) váljon. A szinodalitás és a küldetés szorosan összetartozik: a misszió megvilágítja a szinodalitást, a szinodalitás pedig misszióra ösztönöz.