— Ferenc pápa —

Ferenc pápa beszéde a püspöki szinódusok megalapításának 50. évfordulóján (részletek)

A meghallgató Egyház
„ A szinodális egyház olyan egyház, amely meghallgat, amely felismerte, hogy a meghallgatás több, mint a puszta hallás. Kölcsönös meghallgatás ez, amelyben mindenkinek van mit tanulnia. A hívő nép, a püspöki kollégium, Róma püspöke: mindenki meghallgatja a másikat, és mindnyájan figyelnek a Szentlélekre, az »igazság Lelkére« (Jn 14,17), hogy megismerjék, mit »mond a Lélek az egyházaknak« (Jel 2,7).”

A hegyén álló piramis:
„ A szinodalitás, mint az Egyház alkotóeleme, a leginkább megfelelő értelmezési keretet kínálja a hierarchikus szolgálat megértéséhez is. […] Jézus úgy alkotta meg az Egyházat, hogy annak csúcsa az alapja alatt helyezkedik el. Ebben az egyházban, mint egy feje tetejére állított piramisban, a csúcs az alapzat alatt van. Ezért nevezik azokat, akik a hatalmat gyakorolják, »szolgáknak« (ministri), mert a szó eredeti értelme szerint ők a legkisebbek.

A harmadik évezred útja:
„ Ezen az úton kell továbbhaladnunk. A világ, amelyben élünk, s amelyet ellentmondásai ellenére is szeretnünk és szolgálnunk kell, megköveteli az egyháztól, hogy küldetésének minden területén erősítse az együttműködést. Éppen a szinodalitásnak ez az útja az, amit Isten a harmadik évezred egyházától vár. Amit az Úr kér tőlünk, az bizonyos értelemben már benne van a »szinódus« szóban. Az együtt haladás – világiak, pásztorok, Róma püspöke – olyan fogalom, amelyet könnyű szavakba önteni, de nem olyan könnyű a gyakorlatba átültetni.”

— XIV. Leó pápa —

A szinodalitás nyitottság és hajlandóság a megértésre – Interjú XIV. Leó pápával (részlet)

„ A szinodalitás hozzáállás, nyitottság és hajlandóság a megértésre. Az Egyház kontextusában ez azt jelenti, hogy minden egyes tagnak van hangja és szerepe az Egyház életében – az imádság, az elmélyülés és a közös folyamat révén. Ez sokféleképpen megvalósulhat, de csak a párbeszéd és egymás tisztelete által. Az emberek közötti kapcsolatok és annak felismerése, hogy a viszonyok, az interakció és a találkozás lehetőségeinek kialakítása fontos dimenziója annak, ahogyan egyházi életünket éljük, mind hozzátartozik ehhez a szemlélethez.

Néhányan fenyegetve érezték magukat ettől. Előfordul, hogy püspökök vagy papok úgy érzik: „a szinodalitás el fogja venni a tekintélyemet”. Pedig a szinodalitás nem erről szól, és talán az elképzelés arról, hogy mi is a tekintély, kissé elmosódott, téves. Úgy gondolom, hogy a szinodalitás annak a leírása, hogyan jöhetünk össze, hogyan válhatunk közösséggé, és hogyan kereshetjük az egységet mint Egyház. Tehát az Egyház elsődleges fókusza nem az intézményi hierarchián van, hanem inkább azon, hogy „mi együtt”, a „mi Egyházunk”. Mindenkinek megvan a saját küldetése – papoknak, világiaknak, püspököknek, misszionáriusoknak, családoknak. Mindenkinek, azzal a küldetéssel, ami neki adatott, szerepe van, és van, amit hozzá tud tenni; együtt keressük azokat az utakat, amelyeken növekedhetünk és együtt haladhatunk mint Egyház.

Ez egy olyan hozzáállás, amely szerintem sokat taníthat a mai világnak. Ez a polarizáció egyfajta ellenszere. Úgy vélem, ez az egyik módja annak, hogy szembenézzünk a mai világ legnagyobb kihívásaival. Ha hallgatunk az evangéliumra, ha együtt elmélkedünk rajta, és ha törekszünk arra, hogy közösen haladjunk előre, egymásra figyelve, megpróbálva felfedezni, ma mit mond nekünk Isten, akkor sokat nyerhetünk ezzel.

Nagyon remélem, hogy az a folyamat, amely már jóval a legutóbbi szinódus előtt megkezdődött, legalábbis Latin-Amerikában tovább folytatódhat. A latin-amerikai egyház egy része valóban hozzájárult az egyetemes Egyházhoz. Nagy reményt látok abban, ha az elmúlt néhány év tapasztalataira építve megtaláljuk annak a módját, hogyan lehetünk együtt Egyház. Nem azért, hogy az Egyházat valamiféle demokratikus kormányzattá alakítsuk – hiszen ha ma körülnézünk a világ számos országában, a demokrácia sem feltétlenül jelent tökéletes megoldást mindenre –, hanem azért, hogy megértéssel forduljunk az Egyház felé, olyannak látva, amilyen, és azt mondjuk: „ezt együtt kell megtennünk”. Úgy gondolom, ez nagy lehetőséget jelent az Egyház számára, hogy kapcsolatba lépjen a világ többi részével. A II. Vatikáni Zsinat óta ez szerintem jelentős, és még sok feladat áll előttünk.”