Missziós tanítvány
MISSZIÓ:
Missziós tanítvány mindenki, aki Jézus missziós parancsát komolyan veszi, cselekvésre váltja és életformájává teszi. (spanyol: discípulos misioneros, olasz: discepoli missionari, angol: missionary disciples, német: missionarische Jünger)
DEFINÍCIÓ: misszió
Az missziós tanítványság azt jelenti, hogy “Isten egész népe az evangélium hirdetésének az alanya. Isten népében minden megkeresztelt meghívást kapott, hogy a küldetés főszereplője legyen.” (ZD4)
Az Egyház a missziós tanítványok közössége. A tanítványság a Jézushoz tartozás, tőle tanulás, a meghívottság kifejeződése. A missziós jelző pedig az apostolság, a küldetés kifejeződése. Jézus mindenkit meghívott, és mindenkit küld is a világba az örömhírrel a szívében.
— Idézetek —
Minden tanítvány misszionárius, hiszen Jézus részesévé teszi őt küldetésének, és egyúttal barátjaként és testvéreként kapcsolja magához. (Aparecida 144.)
A tanítvány olyan ember, aki szenvedélyesen szereti Krisztust, és felismeri benne a Mestert, aki vezeti és kíséri őt. (Aparecida 277.)
Az előttünk álló alapvető kihívás: megmutatni az Egyház képességét arra, hogy előmozdítsa a tanítványok és misszionáriusok kibontakozását és formálódását; olyan emberekét, akik válaszolnak a kapott hivatásra, és a hála és az öröm túláradásából fakadóan mindenütt továbbadják a Jézus Krisztussal való találkozás ajándékát. (Aparecida, 14.)
Úr misszionárius tanítványainak lenni azonban nem egy egyszer s mindenkorra elért cél. Ez folyamatos megtérést, szeretetben való növekedést feltételez „Krisztus teljességének mértékéig” (Ef 4,13), és nyitottságot a Lélek ajándékaira a hitrôl való élő és örömteli tanúságtétel érdekében. (ZD 142)
Meghívok minden keresztényt – éljen bárhol és bármilyen helyzetben –, hogy még ma újítsa meg személyes találkozását Jézus Krisztussal, vagy legalábbis döntsön úgy: engedi, hogy ő találkozzon vele, hogy mindennap szünet nélkül keresi őt. Nincs olyan ok, amiért valaki azt gondolhatná, hogy ez a meghívás nem neki szól, mert „senki nincs kizárva abból az örömből, melyet az Úr hozott” (Ferenc pápa)
Valamennyien egyaránt arra kapunk indítást, hogy fogadjuk el ezt a hívást: lépjünk ki a saját kényelmünkből, legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az evangélium világosságára. (EG 20)
A „kilépő” Egyház a missziós tanítványok közössége, akik kezdeményeznek, bevonódnak, kísérnek, gyümölcsöt hoznak, ünnepelnek. (EG 24)
Minden megkeresztelt a saját hajlamai és képességei alapján válaszol a misszió követelményeire azokban a környezetekben, amelyekben él és dolgozik, kinyilvánítva ezáltal a Lélek szabadságát ajándékainak adományozásában. (ZD 58)
Most, az utolsó vacsora termében, a Lélek lehelésével kezdődik az új teremtés: misszionárius tanítványok népe születik. (ZD 140)
A misszió elválaszthatatlan a tanítványságtól, ezért nem szabad a képzés utáni szakaszként értelmezni. (Aparecida, 278.)
I. A missziós tanítványságról szóló legfontosabb dokumentumok
Aparecidai Záródokumentum (2007)
- Az Aparecidai Záródokumentum (a Latin-amerikai Püspöki Tanács – CELAM 2007-es V. általános konferenciájának záródokumentumának) gerincét és központi témáját a „missziós tanítványok” alkotják. A kifejezés nem csupán elszórtan fordul elő a szövegben, hanem több mint száz alkalommal szerepel, és külön fejezetek épülnek köré. A találkozó záródokumentumának megfogalmazását az a Jorge Mario Bergoglio bíboros vezette, akit később Ferenc pápává választottak.
Evangelii gaudium (Az evangélium öröme, 2012)
- Ferenc pápa teológiája szerint senki sem mondhatja, hogy ő „csupán egy tanítvány, akinek még sokat kell tanulnia, mielőtt misszióba indulna”. Amint valaki valóban találkozik Isten szeretetével, azonnal megszületik benne a vágy, hogy ezt megossza másokkal – így válik azonnal missziós tanítvánnyá.
- EG
Valamennyien misszionárius tanítványok vagyunk
119. Minden megkeresztelt emberben, az elsőtől az utolsóig, hat a Lélek megszentelő ereje, mely evangelizálásra késztet. Isten népe szent e felkentség miatt, amely tévedhetetlen „in credendo”. Ez azt jelenti, hogy amikor ez a nép hisz, nem téved, még akkor sem, ha nem talál szavakat hite kifejezésére. A Lélek vezeti az igazságban, és vezeti el az üdvösségre. Az emberiség iránti szeretet misztériumának részeként Isten a hívők összességét felruházza a hit ösztönével – a sensus fideivel, hitérzékkel –, mely segíti őket annak elkülönítésében, ami valóban Istentől jön. A Lélek jelenléte egyfajta közös természetűséget ad a keresztényeknek az isteni valóságokkal. Emellett bölcsességet ad nekik, mely lehetővé teszi számukra, hogy intuitív módon megragadják ezeket az isteni valóságokat, bár nem rendelkeznek a megfelelő eszközökkel azok pontos kifejezésére. - 120. A keresztség erejében Isten népének minden tagja misszionárius tanítvány lett (vö. Mt 28,19). Minden megkeresztelt ember, akármilyen egyházi funkciója vagy hitismeretekben való jártassága legyen is, az evangelizáció aktív alanya. Helytelen volna egy olyan elképzelésre gondolnunk, miszerint szakképzett munkások viszik előre az evangelizációt, miközben a nép többi tagja egyszerűen csak befogadja cselekedeteiket. Az új evangelizációnak magában kell hordoznia minden egyes megkeresztelt újfajta aktív szereplővé válását. Ez a meggyőződés közvetlen felszólítássá válik minden keresztény felé, hogy senki ne mondjon le a saját evangelizációs feladatáról, lévén, hogy ha valaki valóságosan megtapasztalta az üdvözítő Isten szeretetét, nem szorul hosszas felkészítésre, hogy elmenjen és hirdesse azt, nem várhat arra, hogy sok előadásban vagy hosszas oktatásban legyen része. Minden keresztény annyira misszionárius, amennyire Jézus Krisztusban találkozott Isten szeretetével; többé ne mondjuk, hogy „tanítványok” és „misszionáriusok” vagyunk, hanem azt mondjuk, mindig „misszionárius-tanítványok” vagyunk. Ha erről nem vagyunk meggyőződve, nézzük meg az első tanítványokat, akik közvetlenül azután, hogy megismerték Jézus tekintetét, elmentek és örömmel telve hirdették őt: „Megtaláltuk a Messiást!” (Jn 1,41). A szamáriai asszony, alighogy befejezte beszélgetését Jézussal, misszionárius lett, és „az asszony szavára” (Jn 4,39) sok szamáriai hitt Jézusban. Jézus Krisztussal való találkozása után Szent Pál is „mindjárt tanította, hogy Jézus az Isten Fia” (ApCsel 9,20). Mi mire várunk?
- 121. Kétségtelen, hogy valamennyien arra vagyunk hivatottak, hogy egyre inkább evangelizálók legyünk. Egyszersmind törekednünk kell a jobb képzésre, szeretetünk elmélyítésére és az evangélium melletti világosabb tanúságtételre. Ebben az összefüggésben mindnyájunknak engednünk kell, hogy a többiek állandóan evangelizáljanak bennünket; ez azonban nem azt jelenti, hogy le kell mondanunk evangelizáló küldetésünkről, hanem inkább meg kell találnunk annak a módját, hogy miként közölhetjük Jézust konkrét helyzetünknek megfelelően. Valamennyien arra vagyunk hivatottak, hogy felkínáljuk másoknak a kifejezett tanúságtételt az Úr üdvözítő szeretetéről, aki minden tökéletlenségünkön túl fölajánlja nekünk közelségét, szavát és erejét, és így értelmet ad életünknek. A szíved tudja, hogy az élet nem ugyanaz nélküle, tehát az, amit felfedeztél, az, ami segít élni és ami reményt ad neked, ez az, amit közölnöd kell másokkal. Tökéletlenségünk nem lehet mentség; épp ellenkezőleg, a küldetés állandó késztetés arra, hogy ne kényelmesedjünk el a középszerűségben, hanem állandóan növekedjünk. A hit melletti tanúságtétel, melyet minden kereszténynek nyújtania kell, magában foglalja Szent Pál megállapítását: „Nem mintha már elértem volna, vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam. (…) Futok a kitűzött cél felé” (Fil 3,12-14).
Záródokumentum (2025)
V. RÉSZ – „ÚGY KÜLDELEK ÉN IS TITEKET” Misszionárius tanítványok népe
-
41. Ahhoz, hogy Isten szent népe mindenki előtt tanúságot tudjon tenni az evangélium öröméről, a szinodalitás gyakorlatában növekedve, megfelelő képzésre van szüksége: mindenekelôtt Isten fiainak és leányainak szabadságára Jézus követésében, akit az imádságban szemlél és a szegényekben felismer. A szinodalitás ugyanis mély hivatástudatot és missziós tudatot feltételez, mely az egyházi kapcsolatok megújult stílusának, új részvételi dinamikáknak, az egyházi megkülönböztetésnek és az értékelés kultúrájának a forrása, s mindezek csak célzott képzési folyamatok kíséretében valósulhatnak meg. Az egyház szinodális stílusára irányuló képzés elősegíti annak tudatosítását, hogy a keresztségben kapott ajándékok olyan talentumok, amelyeket kamatoztatni kell mindenki javára: nem szabad elrejteni őket, és nem heverhetnek parlagon.
-
142. A misszionárius tanítványok képzése a keresztény beavatással kezdődik, és abban gyökerezik. Mindenki élettörténetében ott van a találkozás sok emberrel, csoporttal vagy kisebb közösséggel, akik segítettek bevezetni bennünket az Úrral való kapcsolatba és az egyház közösségébe: szülők és rokonok, keresztapa és keresztanya, hitoktatók és nevelők, a liturgia felelősei és a karitászmunkatársak, diakónusok, papok és maga a püspök. Előfordul, hogy a beavatás végeztével, a közösséghez fűző kötelék meggyengül, és a képzés elhanyagolttá válik. Az Úr misszionárius tanítványainak lenni azonban nem egy egyszer s mindenkorra elért cél. Ez folyamatos megtérést, szeretetben való növekedést feltételez „Krisztus teljességének mértékéig” (Ef 4,13), és nyitottságot a Lélek ajándékaira a hitről való élő és örömteli tanúságtétel érdekében. Ezért fontos újra felfedezni, hogy az eucharisztia vasárnapi ünneplése hogyan formálja a keresztényeket: „Képzésünk teljességét a Krisztushoz való hasonlóvá válásunk jelenti. […] nem egy értelmi, elvont folyamatról van szó, hanem Krisztussá válásról. Sok hívő számára a vasárnapi eucharisztia az egyetlen kapcsolat az egyházzal: a szinodalitás szempontjából döntő fontosságú, hogy a lehető legjobban gondozzuk a szertartást, különös figyelmet fordítva a homíliára és mindenki „tevékeny részvételére” (SC 14). A misében ugyanis ez felülről kapott kegyelemként történik meg, mielőtt saját erőfeszítésünk eredménye lenne: egy fő vezetése mellett és némelyek szolgálatának köszönhetően mindenki részesedhet az ige és a kenyér kettős asztaláról. A közösség, a küldetés és a részvétel ajándéka – a szinodalitás három alappillére – minden egyes eucharisztiában megvalósul és megújul.
II. Hazai kezdeményezések
- Az evangelizáció iskolája: Az evangelizáció iskolája – Emmánuel Közösség
könyv az előadásokból és munkafüzet: Az evangelizáció iskolája – Országos Lelkipásztori Intézet - Alpha Kurzus
- Szentlélek-szeminárium
- Szent András Evangelizációis Iskola kurzusai:
Az első evangelizáció kulcsa | Új evangelizáció | Az evangelizáció 3 síkja | Kérügmatikus mentalitás - Cursillo
III. Hazai teológiai reflexiók
Itthon elérhető missziós tanítványságot megalapozó, megerősítő iskolák, kurzusok:
-
Nemeshegyi Péter: A missziós munka teológiája a Zsinat után (1978)
-
Urbán József SchP: “Nincs utolsó vendég” – A keresztény tanúságtételről I. és II. rész (2023)
-
José H. Prado Flores: Új evangelizátorokat az új evangelizáció számára (2024)
-
Új evangelizátorokat az új evangelizáció számára | Szeretetegységben Alapítvány
A misszió házaspárként Peruban
A PÁRBESZÉD A MISSZIÓ ÚJ FORMÁJA? – De őszintén!
Délelőtt – Mindennapi misszió az Egyház szolgálatában – Hősök Katolikus Közösség
Délelőtt – KözösPont misszió – Geiszelhardt Sára és Demeter László

